Blue Flower

Hat év telt el az első rész megjelenése óta. Ez idő alatt Balogh Sándor egykori tanítványai nagy utat jártak be, szárnypróbálgatókból előadóművészek lettek. Palya Beát és Bolya Mátyást a népzenei ihletésű improvizációk világa, Bolya Dánielt az alkalmazott népzene ragadta magával. Ennek fényében különösen izgalmas lehet, hogyan jelenik meg e hat év rengeteg tapasztalata, az egymás iránt érzett töretlen megbecsülés és barátság, az egykori tanár-diák viszony az új felvételeken.



A formáció első lemezéhez hasonlóan (Dorombér – Dorombmuzsika a 2000. esztendőben, Etnofon, 2000.) az itt megszólaló dallamok többsége is a moldvai magyarok tánczenéjéből és énekeiből táplálkozik, de kiegészül a muzsikusok improvizációs kedvével és kísérletező hangszerelésével. A zenészek szinte minden zenei helyzetben megmártóznak – legyen az szólisztikus vagy zenekari –, gyakran merészen ugorva át e funkciók szabta korlátokat. Önfeledt játszadozás a harmóniákkal, közös improvizációk, érett tempóelképzelések, kristályos tánczene – talán így foglalható össze a lemez ars poetica-ja.

Ha az első részre a vidámabb dalok jellemzőek, a másodikról elmondható: felnőttkorba lépett és az élet – benne a szerelem – mélyebb kérdéseit feszegeti. Mindezt nemcsak Palya Bea – mind énekben, mind szövegben – érzékeny hajlításai, hanem Balogh Sándor kiváló – e tájegység többszáz énekes és hangszeres dallamából történő – válogatása is segíti. E dalok Faragó József, Jagamas János, Kallós Zoltán és Domokos Pál Péter moldvai gyűjtéseiből származnak.

A Dorombér 2. hangszerelés tekintetében követi a korábbi lemez hangzásvilágát, a megszólalás a koboztól és a bőgőtől válik „zenekarivá”. Igazi kamarazene, amelyben a furulya, a kaval és a tilinkó mellett a citera is megszólal. A fő hangszer ezúttal is a doromb, amely elsősorban szólóhangszerként, „dremba” vagy „szájmozsika” néven használatos ma is a moldvai falvakban. Izgalmas kísérletként a lemezen vietnámi bambusz- valamint Kínából származó rézdorombokkal együtt is megszólal, hiszen ez a kicsiny hangszer az egész világon közkedvelt. Fontos közreműködő – a Söndörgő együttesből már jól ismert – Buzás Attila, akinek játékos basszusszólamai és biztos stílusismerete teszi könnyeddé a „lejegyezhetetlen” ritmusképleteket vagy a megszokott bőgőfunkción túlmutató feladatokat.

Köszönet illeti azokat a moldvai falusi zenészeket, akiktől a hangszeres dallamokat tanultuk, név szerint: Gusa Pál, Csobán György, Tálász András, Balog Antal, Bálint Illés, Hodorog András, Legedi László István furulyásokat és Mandache Aurél hegedűst. Végül szeretném megköszönni Mazura János hangmérnök áldozatos munkáját is, amelynek eredménye ez a korszerű hangzás.

Lemezünk – tekintettel az évfordulóra – tisztelgés Bartók Béla munkássága előtt, aki szándékai ellenére sosem juthatott el Moldvába, de Domokos Pál Péter, Veress Sándor, Lükő Gábor és Balla Péter gyűjtései alapján, valamint a „Pátria” sorozat 1938-as budapesti felvételei során felismerte, hogy e terület igen archaikus népzenéje egy önálló, ötödik népzenei dialektusba sorolandó.
A Dialekton Népzenei Kiadó legújabb kiadványát az eredeti népzene iránt érdeklődőkön túl szívesen ajánlom a modernebb hangzásvilág kedvelőinek is.

Bolya Mátyás