Moldvai csángómagyar...
„A festő nem ismerheti meg a természetet könyvekből és leírásokból. Ugyanígy, a parasztzene után vágyódó zenésznek sem szabad azt halott gyűjteményekben múzeumi tárgyként megismernie. A dallam lejegyzésekor éppen az semmisül meg, ami a parasztzenét élményszerűvé teszi a zenész számára. A merev hangjegyírás képtelen a parasztzene ritmusának, hangvételének, díszítésének árnyalatait visszaadni. A parasztzene lejegyzése csupán annak csontváza; aki soha nem hallotta a dallamot vagy rokonát élő alakjában, vagyis parasztok szájából, az a hangjegyekből soha nem alkothat róla hű képet... Szerencsére vannak hangfelvevő eszközeink, amelyek segítségével megörökíthetjük.”
Bartók Béla 1921-ben írta le ezeket a mondatokat, mégis 75 esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a népzenegyűjtők által megörökített hangszeres és énekelt dallamok új életre kelhessenek, csak 1975-ben indult meg az autentikus népzene tanítása zeneiskolai szinten. Az oktatók jórészt maguk is gyűjtők, akik első kézből, a mesterektől kapták az instrukciókat az induláshoz és a fejlődéshez, majd az így megszerzett tudást adták és adják tovább.
Ezt az első generációt azonban olyanok követik majd, akiknek már nem lesz erre módjuk. Ezért tartjuk fontosnak kiadni a legfontosabb forrásokat, mégpedig párhuzamosan írott és hangzó formában, a tanítást segítő jegyzetekkel. Az idegen nyelvek tanításában már régóta bevált a „beavatásos" módszer, amikor a növendék szinte csak hallás útján sajátítja el a kifejezéseket, mondatokat. Miért kellene tehát nekünk a zenei anyanyelv tanításánál „fonetikai jelekre” alapoznunk? A kotta maradjon meg annak, amire igazán való: emlékeztetőnek. Ezekkel a gondolatokkal bocsátjuk útjára ezt a sorozatot.
Kobzos Kiss Tamás
(Az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója)
Bevezetés
A „Moldvai csángómagyar furulyás dallamok és énekek” című kötet elkészítését az a nagyfokú érdeklődés hívta életre, mely napjainkban egyre szélesebb körökben megmutatkozik a moldvai csángók zenéje és táncai iránt. Énekeiket számtalan szebbnél-szebb gyűjteményből régóta ismerhetjük, viszont hagyományos tánczenéjük publikálására mindössze 1-2 kiadványban került sor. E kötet olyan tánczenei darabokat tartalmaz, melyek a moldvai tánczene-kultúra állandó repertoár dallamai.
Kiadványunkban kizárólag eredeti moldvai csángómagyar furulyásoktól és énekesektől gyűjtött dallamok szerepelnek, legnagyobb részt a Bákó-megyei Klézséből és környékéről. A moldvai furulyások repertoárját az énekelt rubato és giusto népdalok hangszeres változatai, valamint a hagyományos hangszeres táncdallamok alkotják. Önálló hangszeres dallam a „Tavaszi havajgatás” (23.a – tilinkán játszott rubato dallam), a juhait kereső pásztor „Juhajgatása” (27.a. – kavalon játszott rubato dallam), a „Juhos” dallam (27. – kavalon játszott giusto dallam), valamint az Újév első napjához kötődő „hejgetés” vagy „urálás” dallama.
A kötet anyagának nagyobb részét az 1992 és 1994 között gyűjtött dallamanyagból állítottam össze, arra törekedve, hogy a legújabb gyűjtésű, ritkán hallható énekek mellett a hagyományos „magyar" tánczenei repertoár minél több darabját bemutathassam a legősibb dallamoktól a legújabbakig. A dallamok elrendezésénél azt az elvet követtem, hogy egy-egy dallamtípus több adatközlő variánsával egymás mellé kerüljön, s ezáltal lehetőség nyíljon azok egyszerű összehasonlítására.
A moldvai magyar folklór bőségesen veszi át, olvasztja magába és hasonlítja magához a délkelet-európai hatásokat. E hatások szintéziseként alakulhatott ki a jelenlegi moldvai hangszeres tánczene stílusa, melyben – a számos balkáni vonáson túl – nyugat-európai hatások nyomai is fellelhetőek. Táncdallamaik, illetve táncaik elnevezése esetenként román, vagy románból magyarosított, ami a románsággal való hosszú együttélés következménye.
A kötet változatos, különleges dallamokat tartalmaz, melyeknek nagy része egy viszonylag szűk moldvai területről, – Bakó megyéből származik. A gyűjtemény a teljesség igénye nélkül kíván betekintési lehetőséget nyújtani a Kárpátokon túli csángómagyarok dalaiba és hangszeres zenéjébe.
A dallamok sokszínűsége, a más magyar területekről nem ismert dallamtípusok Bartók Bélának 1942-ben a kelet európai népzenéről tett megállapítását támasztják alá: „...az egyes népek népzenéi között való szakadatlan kölcsönhatás az egész területen ritka gazdagságú dallamvilágot alakított ki, melyben a primitív archaikusoktól a klasszikus formációkig a történelemben állandóan újuló emberi élet csap hangokba.”