Blue Flower

Bodza Klára balladás lemeze

Fúdd el jó szél, fúdd el – népballadák
With shipment Utánvételes csomag for 3020,00 Ft
Fogyasztói ár1800,00 Ft
Leírás

Bodza Klárát 1973 óta ismerem. Akkoriban a Vízöntőben muzsikáltam, és gyakran előfordult, hogy valamilyen népzenei műsorban találkoztunk. Már az elején tiszteletet váltott ki belőlem az, hogy az elsők egyikeként a népdal hiteles, sallangmentes előadását képviselte. Amíg élt zenész-tudós férje Czidra László, aki a Camerata Hungarica együttest alapította, Klári régizenét is énekelt velük. Számomra döbbenetes volt hallgatni őket, mivel erről a zenéről mi a zeneiskolákban semmit sem tanulhattunk. Néhányan - akiket ez a zene érdekelt - hiába bújtuk a szakkönyveket, a kottaképek alapján nem sokra mentünk. Nekik köszönhetően végre hallhattuk élőben, s ez Klári érdeme is.

Mindezt azért tartom fontosnak elmondani e lemez kapcsán, mert a népballadák, szenténekek olyan századok zenei és előadásbeli jellegzetességeit őrizték meg, melyek a műzene fejlődése során abból kikoptak. Klári és előadó társai ezen a lemezen visszahozzák nekünk ezeket az elveszett stílusjegyeket. Hitelesen és frissen.

Nagyszerű válogatás ez: egy szakrális énektől elindulva, a történeti balladákon és asszonysorsokat megéneklő archaikus dalokon keresztül, katartikus úton vezet minket az utolsó, a halálos szerelmet poétikus, szürreális módon megéneklő Kádár Kata drámájáig.

Olyan avatott segítőtársakkal, mint a gyermeknek-felnőttnek egyaránt menedéket nyújtó hangú Helyey László, vagy Csörsz Rumen István, aki a régi magyar közköltészet és hangszeres zene szakértője, valamint Blaskó Csaba, Ladányi Ferenc népzenészek.

Tavaly, amikor megjelentettem a Bodza Klára életútját bemutató DVD-t (Lélekvirágok), Klári azzal ijesztgetett, hogy „Ferikém, ez az utolsó”. Ráhagytam, mert tudtam, hogy ezt a hosszú és gyönyörű pályát úgysem lehet így lezárni. Tanítványok százait bocsátotta útjára, csupa fiatal veszi körül most is a Zeneakadémián. Az Eötvös József-díjas művésztanár élet- és munkakedve, szakmája iránti szeretete kifogyhatatlan.

Most itt van ez az új album, ami remélem, nem az utolsó!


Tisztelettel ajánlom mindenkinek.
Kiss Ferenc, az Etnofon Records művészeti vezetője


Előadók:
Bodza Klára - ének (1, 2, 3, 5, 6, 9, 10, 12, 14, 15)
Helyey László - próza (2,4, 6, 7, 8, 11, 13)
Blaskó Csaba - hegedű (11, 15)
Csörsz Rumen István - lant, koboz, ének (2, 5, 7, 11, 13)
Dióssy D. Ákos - elektromos orgona (1)
Ladányi Ferenc - furulya, kával (7, 10, 11)

1. Atya, Fiú, Szentlélek • Szakrális ének (Moldva)
2. Szörnyű nagy romlásra készül Pannónia • Kádár István históriája (Bukovina)
3. Fúdd el, jó szél, fúdd el • A katonák által elrabolt lány (Moldva)
4. Bátori Kalári • A halva talált menyasszony (Alföld)
5. Ú'rakják, ú' rakják magas Gyivó várát • A falba épített feleség (Moldva)
6. Mónár Anna • Az elcsalt feleség (Gyimesvölgye)
7. Budai királyválasztás • Próza - Kriza Ildikó válogatásából
8. Okos Kata • Próza - Mátyás király tréfái Szép Ernő gyűjtéséből
9. Ifjú Mátyás király • A talányfejtő lány (Moldva)
10. Elment a madárka • Lírai dal (Moldva)
11. Mátyás király és Alencsica • Próza - Kriza Ildikó) válogatásából (Szlovénia)
12. Anyám, édesanyám • A szeretet próbája (Moldva)
13. Hallgassátok meg magyarim • Rákóczi búcsúja (Alföld)
14. Mikor bujdosni indultam • Keserves (Bukovina)
15. Gyimesi keserves, Kádár Kata • A két kápolnavirág (Csikjenőfalva)